Amikor Adél weboldalát és a róla megjelent cikkeket olvastam, azt éreztem, egy rövid poszt nem lenne elegendő ahhoz, hogy ő bemutatkozzon. Érdekelt a története, de közben mégsem akartam számára elcsépelt dolgokról faggatni. Akartam, hogy meséljen, közben pedig éreztem: inkább művészként lenne jelen ebben a világban, nem az átalakulásáról mesélő, különleges lányként. Válaszok egyenesen Berlinből Londonba. Az első, online Alternatíva-interjúban Ónodi Adélt kérdeztem.
Alternatíva: Színész, énekesnő és transz aktivista – a hozzád társítható területek közül melyiken vagy a legaktívabb?
Azt hiszem, egyelőre még túlzás azt mondani, hogy bármelyik is vagyok a felsoroltak közül. Még nem érzem magam teljesen profinak vagy késznek, ezért eleve inkább egy gyűjtőnevet használnék, mint művész, vagy előadóművész. Amikor a weboldal készült, valahogyan meg kellett fogalmaznom, és majd látni fogom, hová is alakul ez az egész. Azt tudom, hogy az éneklés és a színészet nagyon fontosak. Nem szeretném csak az egyik vonalat választani, mindkettőt fejleszteném még, és még rengeteget kell tanulnom.
Alternatíva: Németországban élsz jelenleg. Ez mennyiben könnyíti vagy nehezíti az utadat?
Azáltal, hogy Berlinbe költöztem, a nyelvekkel is lavíroznom kell. Nem könnyű egy idegen nyelvet – legalábbis nekem – annyira megtanulni, hogy egy teljes szakmához elegendő legyen. Itt már nagyon jól kell tudni angolul vagy németül, és ezen még sokat kell dolgoznom. Emellett sok egyéb tényező is van, amikor az ember emigrál az országából. Összetett a feladat, hogy azt tudjuk csinálni, amit igazán szeretnénk. Az biztos, hogy jó úton vagyok, ami a művészet felé visz, én azt gondolom.
Alternatíva: A Dear Future Me című monodrámád 2018-ban, Budapesten debütált. Sikerült eljuttatni a hírét Berlinbe?
Az másfél évig lehetett megtekinteni otthon. Úgy volt, hogy hozzuk majd ide, de se a darab nem állt még készen erre, se én. Most már van egy szint, amire lehet építeni. A másik dolog, hogy nem alakult ki kellően jó munkakémia azokkal, akikkel készítettük a darabot. Jó szakemberek, de nem tudtunk együtt dolgozni, és ez nagyon fontos, pláne hosszútávon. Ha minden jól megy, idén kapok egy ösztöndíjat. Akkor tovább tudom fejleszteni a darabot, és tudok új emberekkel dolgozni. Úgy néz ki, hogy már van is egy rendező, aki segít ezt létrehozni. A Dear Future Me-ből indulnánk ki, de teljesen más dolgokat szeretnék csinálni, több ember bevonásával, többszereplős előadást akár. Most amolyan keresgélésben vagyunk, de jó, hogy van valami, amihez – remélem, – tudok nyúlni ősztől.
Alternatíva: Szerencsére vagy épp sajnos, a témáját tekintve továbbra is aktuális a darab. Vagy most még inkább?
Nem csak Magyarországon, hanem Berlinben is látom, hogy még mindig kell beszélni erről a témáról. Mindenki azt gondolja, hogy „ó, hát a Nyugat, az más”, sőt, még a Nyugaton élő ember is azt gondolja, hogy itt nincs is probléma. Aztán kiderül, hogy igenis van. Beszélgettem például egy koreai származású, de Németországban nevelkedett színésznővel. Ő is egy csomó rossz találkozásról számolt be, ahol diszkriminatívan viszonyultak hozzá. Ugyanez igaz a transzokra is. Kaptam már olyan választ művészügynökségtől, hogy még nem tartunk itt, a német piacra ez a darab nem érdekes. De hál’ istennek van olyan ügynökség, amelyik viszont nyitott.
Alternatíva: Említetted, hogy nincs színész végzettséged. Én úgy gondolom, hogy a te esetedben a tapasztalati érték és mindaz, amin keresztül mentél fontosabb, mint a végzettség maga.
Nagyon sok mindenki ment még nehéz dolgokon keresztül, és nem gondolom, hogy ez a legnagyobb probléma a világban, de az biztos, hogy ma még beszélni kell arról, ha valaki más. Én nem úgy tekintek magamra, mint egy transznemű nőre.
“Én egy nő szeretnék lenni, de úgy érzem, ahhoz, hogy nőként meglegyenek a jogaim, muszáj erről beszélni.”
Ezért kapcsolódik a nevemhez a transzaktivizmus, ezért szól a darab és a művészeti próbálkozásaim az én átalakulásomról. Hidd el, hogy mi szeretnénk a legjobban beilleszkedni a társadalomba, de addig, amíg nincsenek egyenlő jogaink, addig nem tudjuk a fejünket a homokba dugni.
Alternatíva: Mit gondolsz a Magyarországot jellemző politikai intézkedésekről?
A magyar kormány megint belökött egy törvényt, amiről Magyarországon és külföldön is cikkeznek. Ez a törvény a név- és nemváltoztatást konkrétan betiltaná. A kormány azt mondja, hogy az orvos kromoszómából, illetve a születési nemből tudja megállapítani, hogy valaki nő vagy férfi, és ez nem változtatható. Látod, ha hagynának minket élni, mi nem beszélnénk erről, hiszen ez mindenkinek a magánügye. Én is csak egy csaj vagyok, szeretném élni az életemet, és arra koncentrálni, hogy a művészi életem ki tudjon alakulni, fejlődni itt Berlinben, vagy máshol. Eléggé nehéz külföldön megtalálni az utadat, de ezen törvényjavaslat miatt például már nem is akarok visszamenni Magyarországra, még látogatóba sem.
Alternatíva: Tervezted valaha, hogy hazaköltözöl?
Valójában sosem. Hiába vannak ott olyan emberek, akiket szeretek, rengeteg tehetség, és egy csomó tök jó dolog. Azt pedig végképp nem gondoltam, hogy a karantén ideje alatt ezzel kell foglalkoznom. Nálam 2016-ban már megtörtént a hivatalos név- és nemváltoztatás, de nem lehet tudni, hogy a salátatörvény 33. paragrafusa visszamenőleg felülírná-e ezeket a módosításokat. Mindenesetre bármi is történjen, ez egy olyan csontig hatoló ügy, hogy innentől már ez ember tényleg nem lehet nyugodt.
“Szeretném azt mondani: köszönöm, Magyarország, ennyi, és ne tovább. Az állampolgárságomat önként visszaadom, és szerzek egy németet. Mert odáig nem szeretnék eljutni, hogy magyar férfi, német nő.”
4 éve élek Berlinben, és valószínűleg maradok is. Már kitapasztaltam dolgokat, és ha most új helyre mennék, mindent elölről kellene kezdenem.
Alternatíva: Berlin tudatos úti cél volt?
Annyi könnyebbségem volt, hogy anyukám is Németországban él, de nem Berlinben, és nekem berlini lakcím kellett. Tehát ugyanúgy mindent egyedül kellett csinálnom. A nemváltás – bár nem szeretem ezt a szót, szóval – amikor azt a testet kaptam meg, ami az én lelkem, akkor rögtön kijöttem Berlinbe, 6 napra. Gondoltam, körülnézek, de itt ragadtam. Például London jobban tetszik, de realizáltam, hogy ott sokkal nehezebb elindítani valamit. És ha már úgyis itt vagyok Berlinben, akkor itt kialakítok valamit, és innen viszem ki valahová máshová, de az már biztos, hogy nem Magyarországra.
Alternatíva: Mik az énekléssel kapcsolatos elképzeléseid?
Mindenképp szeretnék beletenni a következő darabba Brecht-songokat. Nagyon szeretem őket és sok dolog fűz hozzájuk, ráadásul pont Németországban vagyok. Mindenképp valami olyan folytatást szeretnék, amiben van színészi játék is, mert most már úgy érzem, meg tudok nyílni, szabadabban, mint eddig. Néha persze azt gondolom, hogy feladom, de, mindig jön valami,, ami által azt érzem, ezen az úton kell mennem.
“Az már biztos, hogy bizonyos szabályok mentén nem tud folyni az életem, de egy alternatív úton mindig visszatalálok az előadóművészethez.”
A múltkor is elmentem egy társaságba, és egy forgatókönyvíró mellett kezdtem el épp beszélgetni. Mert amúgy van egy filmötletem is. Járok – vagyis jártam, amikor még lehetett – énektanárhoz, meg színészmesterség órára, és szövegeket is tanulok. Idegen nyelven még nem vagyok „cool fluent”. A könnyűzenei vonal is érdekel, de nem jönnek még a dalszövegek, és nincs egy producer férjem. (nevet) Nem tudom, hogyan lehet ezt elindítani. Majd alakul. Mindig alakul valahogyan.
Alternatíva: A monodrámádhoz egy fotókiállítás is kapcsolódott Szabó Csilla fotóival, amiket most is meg lehet nézni a weboldaladon. A képek és a naplóidézetek is elképesztően kitárulkozók. Úgy érzed, sikerült általuk közelebb kerülnöd az emberekhez, és könnyebben elfogadnak azóta?
Tervezzük, hogy majd Berlinben is bemutatjuk, de most, ugye, minden elavultnak tűnik. Az volt egyébként a koncepció, hogy kontrasztba állítsuk a szép képeket a szöveggel: itt van egy jó transz nő, de az idézeteket elolvasva rájössz arra, hogy e mögött azért több bújik meg.
Jó lenne, ha valaki mellett biztonságban érezném magam, de Berlinben sem könnyű. Nem mindegy, hogyan tekintenek rád: egy transz nőként, kuriózumként, aki izgalmas és ki akarják próbálni, vagy „csak” egy nőként. Mert szerencsére az utóbbira is van példa, csak ők nem annyira jó pasik. A jó pasik meg csak meg akarnak dugni. Bár a hetero barátnőim azt mondják, higgyem el, ez velük is így van.
Alternatíva: Az Alternatíva mozgalom ötletét részben a művészetben kiteljesedő különleges női energiák ihlették. Szerinted is létezik ilyen, s ha igen, vajon miben jelenik meg?
Valamit egyszerűen érzel magadban, amire azt tudod mondani, hogy én Nő vagyok. Nem attól leszek nőies, ha szilikon melleket rakok be, sminkelek, vagy magassarkúban járok. Az a nő, aki érzi magában azt, hogy nő, és ezt nem a születési anyakönyvi kivonata határozza meg.
Tetszett a cikk, és Te is támogatnád az Alternatíva Mozgalmat? Csatlakozz a Facebook oldal követőihez!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: